Májusi vizsgára felkészítő magán (kis létszámú) kurzus

2025 májusi írásbeli vizsgára felkészítő magán (kis létszámú) kurzus

Mostantól lehet előjelentkezni a nyáron induló 2025 májusi vizsgára felkészítő magáncsoportos órákra

Jelentkezés előtt kérlek olvasd el a részletes tájékoztatót. A pár szavas klasszikus marketing szöveg helyett igyekeztem minden részletet pontosan leírni, mert szerintem így a korrekt, és emiatt picit hosszabb lesz az ismertető (elnézést érte)!

Az idei tanévben is szervezek a májusi vizsgára felkészítő online kis létszámú tanfolyamot. A felkészítőn teljesen elölről kezdem az anyagot (elméletet és számolást is) ugyanis aki még nem tanult kémiát, annak ez esszenciális, aki meg igen, annál szeretném, ha az esetleges hiányosságok, lyukak, fekete foltok pótolva lennének. Mindenképpen a fő célom, hogy mindenki egyenlő eséllyel és a megfelelő, alapos tudással menjen a vizsgára.

Miből fogtok tanulni?

A kurzus során csak saját anyagból fogok dolgozni, azaz az elméletet az általam írt tankönyv és a hozzá tartozó gyakorló feladatsor által fogjuk tanulni/kigyakorolni. A számolás esetén pedig a nagyon részletesen kidolgozott számolási példatáramból fogunk feladatokat megoldani (házi is ezekből lesz). Az elméleti gyakorló feladatsor és számolási példatár a saját feladataim mellett tartalmazza 2006-2023 (ez bővülni fog a 2024-es feladatokkal) közötti régebbi érettségi feladatsorok összes feladatát (a számolás részletesen ki is van dolgozva, de nézd meg), azaz, aki becsülettel mindent megcsinál, az egyben minden régebbi érettségi feladatot is megcsinált (és ez elég fontos a sikeres vizsga érdekében).

Fontos, hogy az anyagomat hozzáigazítottam az új, 2024-től érvényes követelményrendszerhez, hogy azt tanuld, ami tényleg a vizsgára kell (magyarul frissítettem az anyagomat az új követelményrendszer alapján).

Miben különbözik ez a felkészülési lehetőség a klasszikus csoportos tanfolyamtól?

Hát, elég sok mindenben, igazából teljesen más. A kis létszámnak (15-20 fő) köszönhetően sokkal interaktívabb és feladatcentrikusabb lesz az egész. Ez azt jelenti, hogy nagyon sűrűn fogom belevonni a diákokat a feladatmegoldásokba és igyekszem arra törekedni, hogy a tanultak alapján gondolkodással próbálják maguktól is megoldani az órai feladatokat (mert ha magadtól megy, akkor már biztosan érted is), de természetesen elakadásnál segítek. 

Ami talán azonban a legnagyobb különbség, hogy sokkal több általam összeállított dolgozatot fogok íratni és a dolgozatok eredményeit mindenki esetén felírom magamnak, számolok egy átlagot. Ez számomra és a diákok számára is nagyon fontos infó, hiszen ily módon mindenki tudja, hogy a teljesítménye hogyan alakul a többiekéhez képest, illetve nyomon tudom követni, hogy ki hogyan halad előre és szükség esetén tanáccsal tudom ellátni azokat, akik esetleg megrekednének. Nem mellesleg 1-2 hónap után egy szuper csapat szokott kialakulni akik általában az órákon kívűl is összedolgoznak, segítik egymást (ez a fajta csapatmunka az egyetemen nagyon fontos lesz a későbbiekben).

Hogyan tanítod a kémiát és milyen felületen keresztül fogunk tanulni illetve felveszed az órákat?

Én igyekszem a lehető legrészletesebben és logikusabban elmagyarázni az elméletet és a számolási feladatokat. Türelmes vagyok, tehát bátran kérdezhettek, sőt szeretem is ha kérdeznek. A volt tanítványaim véleményeit rólam itt találod. Ha belenézel a YouTube csatornámba, akkor kaphatsz egy korrekt képet az oktatási stílusomról. Ha nagyon bizonytalan vagy, és ez megkönnyítené a döntésedet, akkor bátran keress meg mailen keresztül (lenart.gergely.mk@gmail.com) és szívesen adok egy pár napos hozzáférést a tavalyi órák teljes anyagához (írott és videóanyaghoz). 

Az  órák zoomon keresztül mennek, felveszem őket így, ha bármi oknál fogva nem tudnál valamelyik alkalomra jönni, akkor nem maradsz le. A felvételek és az anyagom természetesen korlátlanul elérhetőek lesznek a vizsga végéig.

Bele lehet ingyenesen tekinteni a teljes írott anyagodba illetve a tavalyi kurzus videóanyagába?

Természetesen, sőt ragaszkodom is hozzá. Nem szeretek zsákbamacskát árulni, mert az senkinek sem lenne jó. Szerintem csakis úgy tudod biztosan eldönteni, hogy az általam kínált lehetőség neked való-e vagy sem, ha megengedem, hogy belenézz a teljes tananyagomba, illetve a tavalyi évfolyam videóanyagába, hogy egy pontos képet kapj, hogy miből és hogyan fogsz tanulni. A jelentkezés után mindenkinek küldök a betekintési lehetőségről egy mailt!

Mikor kezdődik a kurzus és milyen lesz az időbeosztás?

Mivel egyre nagyobb az igény, hogy már nyáron elkezdjétek a felkészülést, ezért első körben olyan magáncsoportokat fogok indítani melyek júliusban kezdődnek. Ennek hatalmas előnye, hogy az amúgy sem kevés elméleti és számolási anyagot sokkal jobban fel tudom osztani és így kevesebb teher fog hétről hétre rátok nehezedni. Ily módon lesz lehetőség arra, hogy adjak néha 1-1 pihenő hetet, vagyis olyan hetet amikor nincs óra, nem veszünk új anyagot és tudtok pihenni, gyakorolni vagy ha esetleg elmaradásotok lenne, akkor azt pótolni. Ez a munka mellett felkészülő illetve a mindenből érettségiző diákok számára kiváltképp fontos, hiszen ők szeptembertől egészen a tanév végéig a munka vagy a többi tárgy miatt nem lesznek könnyű helyzetben. 

Nyáron előre megadott időpontokban lesznek az órák. A nyári időpontokat legkésőbb június elejéig (nagyon max közepéig), azaz a kezdés előtt kb. egy hónappal megadom egészen a nyár végéig. Szeptembertől kezdődően azonban fix órarend lesz attól függően, hogy ki melyik csoportba jelentkezik (van délelőtti/kora délutáni és keső délutáni opció). A délelőtt/kora délutáni csoportok a 11:00-12:30 idősávban lesznek, a késő délutániak pedig (főleg suliba járók miatt) a 17-20:30 idősávban hétfő és csütörtök között. 

Ha marad szabad kapacitásom és lesz rá igény, akkor szeptemberben is elindítok egy csoportot!

Milyen hosszú a felkészítő illetve hogyan lesz heti szinten felosztva?

Sok helyen valami oknál fogva "etalonként" a 100 tanóra hosszú felkészítőkre esküsznek. Én is nagyon sok évig tanítottam olyan helyen, ahol 100 tanórában kellett volna megoldani az emelt kémia fekészítést, de ez sajnos nem jött össze (mindig túlóráztunk, olykor nem keveset). Ha alapos szeretnék lenni (és ehhez ragaszkodom, hiszen a Te sikered és örömöd az én sikerem és örömöm is), akkor sajnos a 100 tanóra nem elég. Tapasztalatom szerint 160 tanóra az az időkeret ami alatt a megfelelő alapossággal meg tudok minden anyagot tanítani és ki is tudom gyakoroltatni a típuspéldákat. 

Ahogy fentebb olvashattad nyáron előre megadott időpontokban lesznek az órák, azonban szeptembertől kezdődően egy héten általában két alkalmat fogok tartani (hétfő és csütörtök között, a hogyant lásd előző kérdésnél). Egy alkalom két tanóra hosszú lesz egy kb 5-6 perces szünettel. 

Mennyibe kerül, hogyan lehet befizetni és mit tartalmaz az ár?

Egy tanóra ára 1875 Ft. Befizetni utalással (igény esetén készpénzzel, de azt csak Budapesten) lehet majd. Természetesen nem szükséges mind a 160 tanórát előre kifizetni (de aki szeretné, semmi akadálya). Lehet 2-3 részletben is rendezni a felkészítő árát vagy két havonta. Ebben mindenkivel még a kezdés előtt egyénileg  megállapodunk, hogy számára mi a legkedvezőbb.

 Az ár tartalmazza:


Aktulisan meghírdetett csoportok

  • 1. csoport (késő délutáni): nyáron előre megadott időpontokban, szeptembertől hétfő és szerda 17:00-18 30 között.
  • 2. csoport (késő délutáni):  nyáron előre megadott időpontokban, szeptembertől hétfő és szerda 19:00-20:30 között. 
  • 3. csoport (késő délutáni):  nyáron előre megadott időpontokban, szeptembertől kedd és csütörtök 19:00-20:30 között. 
  • 4. csoport (délelőtti/kora délutáni):  nyáron előre megadott időpontokban, szeptembertől hétfő és szerda 11:00-12 30 között. 
  • 5. csoport (délelőtti/kora délutáni): nyáron előre megadott időpontokban, szeptembertől kedd és csütörtök  11:00-12 30 között. 

Jelentkezni a lentebb lévő űrlap kitöltésével tudtok!

Ha bármi kérdésetek lenne, vagy szeretnétek a jelentkezés előtt pár napig belenézni a teljes anyagomba és az idei/tavalyi tanfolyam teljes videóanyagába, hogy megbizonyosodjatok, hogy nektek való ez a felkészítési lehetőség vagy sem, akkor keressetek fel bátran (a telefonszámom az oldal alján vagy e-mail: lenart.gergely.mk@gmail.com) és igyekszem mielőbb válaszolni!

FONTOS!!! Jelenleg a délutáni csoportok (1-3 csoportok) telítettsége 90%-on van (délelőtti 4-5 csoportok 25%-on), tehát, ha komolyan érdekel a lehetőség, akkor érdemes mielőbb jelentkezni, mert ha betelnek a csoportok, akkor sajnos többen nem csatlakozhatnak! A megértésedet köszönöm!

Várlak Titeket szeretettel!